Intro

Térj magadhoz drága lélek, ha még neked istened

Ki szívét megosztja veled, s közben bünteti, akit szeret

Mit most hallasz el ne hidd, hisz lesz perc majd, hogy

elveszít, s vér lesz majd a bíborod

S csak ő érti meg nyomorod

Véristenkirályság

Szomorúan bolyongani

a rövid földi létben

Ez lett a sorsod és te

tűrtél testben és észben

Mindent ami van, ami volt

s mindent ami várt

Egy embert, aki élt, vállal sorsot

Tragédiát

Rettegés, amit sokan

nem is sejtenek, te élted

A föld egész virágzó szépsége

az ember zsákmánya lett

Zaj és bűz, tömeg és por

Szemét és fekély évszázadát éljük

Az apokaliptika központja: a vallásos válság

Romokban hever az ősi véristenkirályság

Mi a düh nevében fogant a gyűlölet által vész el

Állást foglal jelenkor ellen, rettegve testtel és ésszel

Az emberiség mely eldobta

az esélyt a megtisztulásra

Egy pillantás alatt

az erkölcsi modellt a mélybe ásta

Az emlékek nyelvén üvölt

a keserűség és a fájdalom

A véres kezeddel töröld meg

álmodó fáradt homlokod

A szent szó által való misztikus

isteni magány és elveszettség

A vonzalom ellenálhatatlan

kényszerít az életelen mélység

Hallgasd! Figyelmeztet az

Apokalipszis bömbölése

Könnyek könyve

Már nem leszek néma szolga

Letépem magamról a maszkot

Egyetemes ez a küldetés

Ölni az életet óvni a harcot

A könnyek könyvét írom

Halálos őszinte szerelemmel

A szátizenötödik szúrát

A könyörületesek vérével

Lökd le magad a partról

Dobd el, ami eldobandó

A szíved lüktető univerzum lesz

S a szemed örökké álmodó

Légy az ágyasom

Kit a jobbom birtokol

Nevek tudója légy

Ki előtt a világ térdre borul

Légy halhatatlan áldozat

Az álomlátók szemében

Halált hozó szárnyas küldött

Az édenkertjében

Hét új eget teremts

Hét új evangéliumot

Lásd hogy üres az életed

S dobd el mit más már eldobott

Írd te a könnyek könyvét

Halálos őszinte szerelemmel

A száztizenötödik szúrát

A saját véreddel

Utolsó szavam

Születésed a hajnal pirkadása

Jelezted, hogy lassan feljön a nap

A nap amely mindenkit látni tanít

Érzékeny szívünk végre lát valamit

Megtanultam, hogy örült ki boldog

Földre rogyva sírtam, s minden mosolygott

Üres a világ, nincs ember

Ki ne érdemelné meg a halált

Megtanultam, hogy e világból

Menekülni csak ölve lehet

Üres a világ, nincs ember

Ki ne érdemelné meg a halált

A könnyek végtelen tengerén

A magány csónakjában

Nyúlok egy haragos fegyverért

A nap vérző árnyékában

Utolsó szavam, őszinte imám

Jéghideg ajkam üvölt

Üres a világ, nincs ember

Ki ne érdemelné meg a halált

Angyalok nyelvén

A véred hulljon záporban

Gyűlöllek vágylak, kívánlak

Vadgesztenye illatod álmomban érzem

Ez az élet nekem szörnyű adósság

De dósa már csak neked vagyok

Megtanított félni a jóság

S gyűlölni gesztenye illatod

Imádtam ízed s lélegzeted

Mert bármi voltál a vérem voltál

Megálmodtalak teremtettelek

Égő izmaim csak érted égtek

De te más emberek verejtékét hordtad

Míg én imádtam kasmír bőröd illatát

S idegen lelkek termékeny vére

Bejárta tested minden zugát

Az angyalok nyelvén szólt a tested

Bár szeretet már rég nem volt benned

S az új világ, így talált meg engem

Porladó múlt, rothadó kezdet

Ördögi anyag: Ember

A világ amelyet megvetek

S ő is megvet engemet

Megszülte ikergyermekünk

A neve bosszú és gyűlölet

Mind hozzám tartozik, mint gyertyához a fény

A csókhoz a vágy, a húshoz a vér

A halál útjai a homlokomhon

Állj fel s vigyázz rám angyalom

Siet az idő s csodát lát a világ

Csontos kezeivel ölelte át a fiát

Az örök világosság részese leszek

Többé a szó szívem nem gyengít meg

De én sem gyengítem másét

Tudom nincs hozá jogom

Mézet reméltem és epét nyeltem

Rózsákkal behintett ágyamon

Szajhák oldalán ébredek

Félúton élet és halál közt

Könyörögtem sokszor, hogy szeressetek

Balga, büszke, ember ördögök

Emberen felül

Népem a kárhozottak és bűnök népe

Túl régen élek e romló testbe

Tisztítsd meg áldott szellem

Ne kényszeríts már, hogy élnek kelljen

Életem egy megányos árnyék

Ki kését feni gyermekek torkán

S magam állok most magam előtt

Bosszút állni, mint dühöngő orkán

Tudatára ébreszteni a világomat

Haldoklunk már mindannyian

Az ódon testem nem lel nyugalmat

Hát kövek alatt hadd nyugodjon sírban

Emberen felül levő erőket

Felismerve megnyitva

Egyéniség önállóságát

Elvesztve modósítva

Világnak soha nem remélt

Mélységét átjárva

Önnön sorsunkat

Vállalva, irányítva

Fény csak abban válik áldássá aki végső

Nem osztható, utolsó és tovább nem fejthető

Azt ragadja meg, azt emeli fel, s újra álmodja

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja

Elveszett hitemmel, keserű szavakkal, a tudatom hívott

Jeleket melyeket álmatlan éjszakáim

Bűnök révén

Művelt szavak a világ végén

Kócból és gyapotból fonva

Megérintett bűnök révén

Ajkam s kezem felolvdva

Oly izgatóan oly mocskosan

Morzsolja feltehetségem

Lázas krémes elhagyatottságban

Születik világnézetlenségem

Tudós épületek üres falaira

Beleimből fakadó sárral testi

Élet ára a beszennyeződés

Taníts világ bitorlást szeretni

Senki nem bírja mély sebek nélkül

Szerelmes szavak, játsszatok velem

Lemondó ajkaim bíbora vénül

Ne vess meg, ha megtelik lelkem

Tompuló agyam a bűn tenyészhelye

S már gonosztevő, aljas gyűlölködő

Hitté vált, pogány ön, szerelem

S ha gyűlöleteim már eléggé nagyok

Erőm lesz hozzá s mindent itthagyok

A tűz éjszakája

Magába foglaló világ melybe

A természet fonta a sorsod

Tanultad ezer hazug nyelven

A fügefa csak fögét teremhet

Élni születtél nem istennek

Anya szült, kit megölt a bánat

Adott tüzet egy vadléleknek

S hitte, az átölelt test sosem fájhat

Mély, mély ez az érzés

Belülről feszít, kívülről eltakar

Gyermek vagy kit az anyja altat

S én fogom kezed, őrzöm álmodat

De az álmot gyilkolja az ébredés

S a világ megsebzi homlokod

Szemedbe vér folyt, eltűnt mi szép volt

Hát könnyezni többé már nincs okod

Harci ménekkel indulunk. Új feltámadás.