Christian Epidemic számok
2007.05.10. 11:54
A magyar black metal együttes (bár igazából nem egyértelmű a kategorializálása)
Intro
Térj magadhoz drága lélek, ha még neked istened
Ki szívét megosztja veled, s közben bünteti, akit szeret
Mit most hallasz el ne hidd, hisz lesz perc majd, hogy
elveszít, s vér lesz majd a bíborod
S csak ő érti meg nyomorod
Véristenkirályság
Szomorúan bolyongani
a rövid földi létben
Ez lett a sorsod és te
tűrtél testben és észben
Mindent ami van, ami volt
s mindent ami várt
Egy embert, aki élt, vállal sorsot
Tragédiát
Rettegés, amit sokan
nem is sejtenek, te élted
A föld egész virágzó szépsége
az ember zsákmánya lett
Zaj és bűz, tömeg és por
Szemét és fekély évszázadát éljük
Az apokaliptika központja: a vallásos válság
Romokban hever az ősi véristenkirályság
Mi a düh nevében fogant a gyűlölet által vész el
Állást foglal jelenkor ellen, rettegve testtel és ésszel
Az emberiség mely eldobta
az esélyt a megtisztulásra
Egy pillantás alatt
az erkölcsi modellt a mélybe ásta
Az emlékek nyelvén üvölt
a keserűség és a fájdalom
A véres kezeddel töröld meg
álmodó fáradt homlokod
A szent szó által való misztikus
isteni magány és elveszettség
A vonzalom ellenálhatatlan
kényszerít az életelen mélység
Hallgasd! Figyelmeztet az
Apokalipszis bömbölése
Könnyek könyve
Már nem leszek néma szolga
Letépem magamról a maszkot
Egyetemes ez a küldetés
Ölni az életet óvni a harcot
A könnyek könyvét írom
Halálos őszinte szerelemmel
A szátizenötödik szúrát
A könyörületesek vérével
Lökd le magad a partról
Dobd el, ami eldobandó
A szíved lüktető univerzum lesz
S a szemed örökké álmodó
Légy az ágyasom
Kit a jobbom birtokol
Nevek tudója légy
Ki előtt a világ térdre borul
Légy halhatatlan áldozat
Az álomlátók szemében
Halált hozó szárnyas küldött
Az édenkertjében
Hét új eget teremts
Hét új evangéliumot
Lásd hogy üres az életed
S dobd el mit más már eldobott
Írd te a könnyek könyvét
Halálos őszinte szerelemmel
A száztizenötödik szúrát
A saját véreddel
Utolsó szavam
Születésed a hajnal pirkadása
Jelezted, hogy lassan feljön a nap
A nap amely mindenkit látni tanít
Érzékeny szívünk végre lát valamit
Megtanultam, hogy örült ki boldog
Földre rogyva sírtam, s minden mosolygott
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált
Megtanultam, hogy e világból
Menekülni csak ölve lehet
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált
A könnyek végtelen tengerén
A magány csónakjában
Nyúlok egy haragos fegyverért
A nap vérző árnyékában
Utolsó szavam, őszinte imám
Jéghideg ajkam üvölt
Üres a világ, nincs ember
Ki ne érdemelné meg a halált
Angyalok nyelvén
A véred hulljon záporban
Gyűlöllek vágylak, kívánlak
Vadgesztenye illatod álmomban érzem
Ez az élet nekem szörnyű adósság
De dósa már csak neked vagyok
Megtanított félni a jóság
S gyűlölni gesztenye illatod
Imádtam ízed s lélegzeted
Mert bármi voltál a vérem voltál
Megálmodtalak teremtettelek
Égő izmaim csak érted égtek
De te más emberek verejtékét hordtad
Míg én imádtam kasmír bőröd illatát
S idegen lelkek termékeny vére
Bejárta tested minden zugát
Az angyalok nyelvén szólt a tested
Bár szeretet már rég nem volt benned
S az új világ, így talált meg engem
Porladó múlt, rothadó kezdet
Ördögi anyag: Ember
A világ amelyet megvetek
S ő is megvet engemet
Megszülte ikergyermekünk
A neve bosszú és gyűlölet
Mind hozzám tartozik, mint gyertyához a fény
A csókhoz a vágy, a húshoz a vér
A halál útjai a homlokomhon
Állj fel s vigyázz rám angyalom
Siet az idő s csodát lát a világ
Csontos kezeivel ölelte át a fiát
Az örök világosság részese leszek
Többé a szó szívem nem gyengít meg
De én sem gyengítem másét
Tudom nincs hozá jogom
Mézet reméltem és epét nyeltem
Rózsákkal behintett ágyamon
Szajhák oldalán ébredek
Félúton élet és halál közt
Könyörögtem sokszor, hogy szeressetek
Balga, büszke, ember ördögök
Emberen felül
Népem a kárhozottak és bűnök népe
Túl régen élek e romló testbe
Tisztítsd meg áldott szellem
Ne kényszeríts már, hogy élnek kelljen
Életem egy megányos árnyék
Ki kését feni gyermekek torkán
S magam állok most magam előtt
Bosszút állni, mint dühöngő orkán
Tudatára ébreszteni a világomat
Haldoklunk már mindannyian
Az ódon testem nem lel nyugalmat
Hát kövek alatt hadd nyugodjon sírban
Emberen felül levő erőket
Felismerve megnyitva
Egyéniség önállóságát
Elvesztve modósítva
Világnak soha nem remélt
Mélységét átjárva
Önnön sorsunkat
Vállalva, irányítva
Fény csak abban válik áldássá aki végső
Nem osztható, utolsó és tovább nem fejthető
Azt ragadja meg, azt emeli fel, s újra álmodja
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja
Elveszett hitemmel, keserű szavakkal, a tudatom hívott
Jeleket melyeket álmatlan éjszakáim
Bűnök révén
Művelt szavak a világ végén
Kócból és gyapotból fonva
Megérintett bűnök révén
Ajkam s kezem felolvdva
Oly izgatóan oly mocskosan
Morzsolja feltehetségem
Lázas krémes elhagyatottságban
Születik világnézetlenségem
Tudós épületek üres falaira
Beleimből fakadó sárral testi
Élet ára a beszennyeződés
Taníts világ bitorlást szeretni
Senki nem bírja mély sebek nélkül
Szerelmes szavak, játsszatok velem
Lemondó ajkaim bíbora vénül
Ne vess meg, ha megtelik lelkem
Tompuló agyam a bűn tenyészhelye
S már gonosztevő, aljas gyűlölködő
Hitté vált, pogány ön, szerelem
S ha gyűlöleteim már eléggé nagyok
Erőm lesz hozzá s mindent itthagyok
A tűz éjszakája
Magába foglaló világ melybe
A természet fonta a sorsod
Tanultad ezer hazug nyelven
A fügefa csak fögét teremhet
Élni születtél nem istennek
Anya szült, kit megölt a bánat
Adott tüzet egy vadléleknek
S hitte, az átölelt test sosem fájhat
Mély, mély ez az érzés
Belülről feszít, kívülről eltakar
Gyermek vagy kit az anyja altat
S én fogom kezed, őrzöm álmodat
De az álmot gyilkolja az ébredés
S a világ megsebzi homlokod
Szemedbe vér folyt, eltűnt mi szép volt
Hát könnyezni többé már nincs okod
Harci ménekkel indulunk. Új feltámadás.
|